Elérkezett az, amit valahol éreztem, hogy eljön egyszer ez a pont az életemben, a leszokásomban: át fogok esni a végső próbán.

Egy olyan új fiatal harmincas kollégával osztottak be a munkahelyemen, aki nagyon az én világom, bár ezt nem tudtam. Sportos gyúrós srác, kiskorától foci és persze drogozik, bulizik, bár már ő is tenné le. És mit tol, na mit? Hát a kis katikát, a mefedront. A legalább akkora szerelmemet, a drogok királynőjét, mint O-m volt, az első szerelmem és csalódásom, aki vagy ami miatt az egész drogkarrierem elkezdődött.

Beszélgettünk és persze pillanatok alatt előkerült a téma, drog, haverok buli, “Fanta”. Mindent tudok – mondja, csak szólj! Ketamin, fű, kati, akár most is! Ahha, na várjunk csak! Kati? A mefedront? Aha! De nem az a kristály cucc, ami most megy, ami metamfetamin? Pontos válasz nem jött. Hmm, gondoltam, ez tuti nem katizik. De csak mondta, meg hogy az neki a kedvenc, a legjobb, blabla. Kérdezem, hogy szagra milyen? Hát büdös! Ahha, mint a macskapisi és kicsit édes? Igen-igen! Hmm, ez így van, úgy látszik, tényleg itt a katika, itt róla van szó!!

Kicsit később mondja, te, még a pénztárcám is bűzlik tőle, meg hogy milyen büdös utána az ember tőle, még a ruhái is! Na, mondom mutasd! Előveszi, szétnyitja a fekete bőr pénztárcáját. Odahajolok 1-2 centire és beleszagolok, érzem azt a jellegzetes illatot. Hirtelen beugrik egy köteg emlék, az alkalmak, az érzések, a helyzetek, mikor katika volt jelen a társaságunkban, de nem volt olyan mindent elsöprően gyomrot görcsberántóan „hú most aztán már ez kell nekem” érzés/döntés. Pedig ezt vártam a pillanattól, de nem! Azt vártam, hogy azonnal hanyatt dobom magam és újra hülye leszek, mint korábban, de most nem!

Kihúzta a személyijét, majd letörölte az ujjával, amin még így is egy jó adag kirajzolódott a fehér porból. Azt hitte, gyorsan rácuppanok, lenyalom még a megmaradt kis adagot, de nem, nem tettem, teljesen hidegen hagyott.

Ahogy az egész történt, mintha egy másik életbe tekintettem volna be, mint egy fátyolos, érzelemmentes világba. Egy másik világba, aminek az emlékei megvannak, de már semmilyen hatással nincs rám. Semmilyen hatással!

Este még próbáltam magam tudatosan rápörgetni, mert láttam, hogy reakciószinten nem megy és nekem ez nem normális! Ennek nem így kellene lennie! Hát itt a katika! Vele minden jó! Felvisz a csillagokig! Olyan érzést ad, amit soha sehonnan nem kaphatsz! Olyan szex lesz utána, hogy az ég leszakad! Olyan party, olyan kalandok, ami soha nem lesz! És nem és nem és nem.

Csak pár okom volt arra, hogy miért igen, de azok is harmatgyenge lábakon álltak, szemben a kifogyhatatlan, atomstabil, mindent elpusztító igazsággal, tapasztalatokkal. Teljesen megsemmisített minden tudatos és tudattalan érvemet. Minden esetben a józan eszem és tapasztalatom lépett a színre.

Korábban a jó isten se tudott volna meggyőzni, hogy ne drogozzak, most meg még önmagamat sem tudom meggyőzni, hogy drogozzak!

Szóval itt vagyok most, teljesen meggyőződve arról, hogy én már nem! Pedig korábban mondtam egyik ismerősömnek, hogy ha elém tolnának egy ötös pakk katit, az tuti, hogy kezdésnek egy felet felrántanék orrba….

Hát nem! Ha bele döglenék sem!

Nem vagyok boldog, nincsenek nagy örömeim az életben. Kettő, de van hogy három munkahelyet tolok egy hónapban, albiban tengődök, de! Még így is ezerszer jobban vagyok, akármennyire szarul, mint bármikor a drogos időszakomban!

Legyetek drogmentesek és tartsatok ki a végsőkig, mert megéri!

Szeretettel,
Kővári Péter

* * *

A leszokásomról és az azt követő kemény évekről olvashatsz a Drogos voltam című könyvemben.

(A fenti kép illusztráció)