2013. február 13.

Tegnap volt négy hónapja, hogy nem drogoztam és nem ittam alkoholt se. Hoppá, hazudok! Egyszer egy este berúgtam egy ismerősömmel, de kábszer nem volt, és nem is akartam, és meg is bántam valamennyire az ivászatot, mert semmi értelme nem volt.

Jó érzés ennyi ideje tisztának lenni, de egyáltalán nem könnyű. Még mindig sok emlékemmel kell megbirkóznom nap mint nap, estéről estére, de egy-egy nap egész jó, semmi kattogás. Kíváncsi vagyok, mikor múlik ez el, és veszik át a helyét szimpla hétköznapi gondolatok, problémák.

Ma egész nap dolgoztam, de nem főállás, csak apró mellékesek. Este hazafelé jövet, 22.00-kor összefutottam egy régi ismerősömmel, K-val, aki ugyancsak drogos, mármint csak volt, ő is már több mint egy hónapja leállt. Örültem neki, mert ez feldobott egy kicsit és erőt adott. Sokszor úgy érzem, hogy tök egyedül vagyok, és akkor jön egy ilyen hír, és érzem, hogy nem csak én vagyok, nem csak én küzdök ez ellen a méreg ellen. Ezen kívül semmi különös, keveset mosolygok, amit meg is kaptam egy régi barátomtól, S-től. Hát igen, minek is mosolyognék, minek örüljek? Annyi van, hogy leálltam és kész, de még kattogok. Örömöm akkor lesz, ha már életem is lesz, főállással, barátnővel, rendes anyagi helyzettel, drogmentesen.

Úgy érzem, ez így akkor lesz jó, most meg végigkínlódom magam ezen a gyötrelmes helyzeten, és annak meg minden egyes nap örülhetek, hogy még nem estem vissza. Azért valljuk meg, ez sovány vigasz annak, aki drogozott, szerintem ők tudják miről beszélek..