Egy darabka a múltamból

Tegnap a szokásos esti futásom után, hazafelé megláttam a volt csajom B-t. Vele sokat cuccoztam, buliztam, meg kúrtunk hatalmasakat. Már az első találkozáskor komoly flessem volt tőle. Olyan hú de szétbasznám de szép vagy féle! később volt is minden. Lépcsőházban szopatás, szállodákban baszás stb.. Viszont ő kurva is volt, de nem az a hivatásos. Úgy csak néha csinálta, ahhoz nem volt „kedve”. inkább csak próbálta magát eltartatni ezzel-azzal, több-kevesebb sikerrel.

Szóval nagy lendülettel futás után sétálok haza, erre a Széll Kálmánon meglátom egy idős csávóval. Magas, kopasz, oldalán bőr táska. Amolyan szolid fószer. Sok ilyet lehet látni a nyugati aluljáróban. Ők mennek oda kurvázni. Hát ez most a Móriczon történt. Ahogy elmentem mellettük, belém hasított a felismerés. Ő, te az B! És én már sokat gondolkodtam rajta, mióta leálltam, meg hogy mi lehet vele, él -e még egyáltalán? Erre most ott volt. Beszélni nem akartam vele, de látni akartam, így visszafordultam. Láttam, hogy pont megáll egy villamos, oda futottam, el mellettük mintha a villamos után szaladnék. Felszálltam rá, majd úgy tettem, mintha rossz villamosra szálltam volna és leszálltam. Kamuból néztem a megállóban a kijelzőt, ami írkálja, hogy mikor milyen járat jön és néztem őt/őket. B az, kajakra! B! Nem sokat változott, ugyan úgy néz ki, mint 10 évvel ezelőtt és ugyan abban az állapotban. Kicsit kifestve, farmerba, retiküllel az egyik vállán, kezében egy fél literes üccsi, amit kortyolgat és kicsit félve nézelődik jobbra-balra. Ismerem ezt a nézését, ilyenkor ő kész van. Nyomott valamit, de nagyon. Valami szintetikát. Az öreg fószer, meg dumál neki, simogatja az egyik karját folyamatosan.

Egyértelmű volt, hogy éppen a bizniszükön tárgyalnak, csak azt nem értettem, hogy miért győzködi a csávó, minek dumál annyit. Az ott egy kurva, 2 másodperc alatt megbeszél mit mennyiért és go. Persze B, ő mindig körülményes volt. Első pillanattól fogva tudja mit akar, csak kéreti magát, de nem annyira, csak hezitál. Ő ilyen. Persze észrevesz, de nem mutatja, csak elkezdenek nézni, én meg arrébb álok, hogy ne lássanak. (Kicsit ilyen Sherlock Holmes-nak éreztem magam vagy valamiféle titkos ügynöknek.). Aztán szépen lassan figyelőztem megint, de eltűntek. Volt egy érzésem, hogy arrébb álltak, így elkezdtem feléjük sétálni, de nem láttam őket, az érzés az viszont megvolt. Biztos csak arrébb mentek, így Irányt vettem a felüljáró elfelé, onnan az egész teret be lehet látni és ahogy mentem felfelé, már meg is láttam őket, ahogy sétálnak vissza a korábbi helyükre. Pár másodpercig még ment a duma meg az öreg fószer simizi B-t és elindultak a Városmajor park felé, de közben B gyanakvón nézett visszafelé. Nem látta hol állok, titkosan megbújtam és néztem ahogy elmennek. Elmennek, lebonyolítani a bizniszt vagy az öreg fószerhez? Bármi lehet. Egyáltalán hogy jött ez az egész? Ilyenek a Nyugatinál vannak, nem a Móriczon. Lehet, hogy neten levelezték le a találkát? Fene sem tudja, mindenesetre elgondolkodtam rajta.

Szeretem megfejteni a dolgokat, tudni, hogy mi miért vagy hogy van. Persze erre most nem lesz válasz, bár szerintem a Városmajori Parkba mentek „dolgozni”. Én meg nem követtem őket, azért ennyire bolond nem vagyok, csak érdekes volt és hajtott a kíváncsiság, hogy mit érzek B iránt ha látom és ezt is megtudtam. Jött a fless. Jött a huu!!! Bár nem olyan mint régen, csak az a fajta tetszik, jó csaj és vonzódás. Jó mi? Egy retek kis kurva és ezek jönnek. Fujj!!! Meg sajnálat. Az szar volt. Szar volt látni, hogy ilyen életet él. Senkinek nem kellene ezt tennie. Bármilyen undor emberrel szexelni pénzért, ez szánalom és biztos szar érzés lelkileg ez egy nőnek, de hát ez van, ez az ő élete, ő döntése. Gondolkoztam, hogy mit tehetnék, ha odamennék mit mondanék? Hát mit? Éppen „ügyféllel van”, de ha nem lenne, akkor sem beszélnék vele. Mit beszéljünk? Látjuk mi a szitu, ennyi bőven elég mindenkinek. Vagy esetleg adjak neki pár ezret, hogy tessék, ma ne szopjál le több retek faszt? Vegyél magadnak kaját, meg menj egy szállodába, fürödj le és aludd ki magad? Neki kell összeszednie magát.

Aztán elindultam haza és itthon jöttek a gondolatok. Milyen lenne ha… Milyen lenne ha most tolnénk együtt. Itt az albim, lehetne nem? És akkor így meg úgy lehetne, de nem pörögtem sokat ezen, nem is gondoltam komolyan, csak eljátszottam a gondolattal, mert ez jött.

Majd a hálóban lefekvés alváshoz és hirtelen megvilágosodtam. Láttam őt, szinte éreztem a „világát” és régen én is vele voltam, benne ebben a fos életben, szinte az ő szintjén és most hol vagyok? Mostanában sokszor éreztem magam szarul, hogy nincs elég pénzem, nem elég jó a párkapcsolatom, albiban élek és régen elbuktam a devizás lakásom és ez a magyarországi helyzet mennyire szar. De most, hirtelen felismertem, hogy hol voltam és most hol vagyok? Vannak stabil ügyfeleim, jó bevétellel. Sportolok, szolizok, egészséges, csinos vagyok. Nincsenek veszélyes helyzetek, drogozások. Stabil és jó a párkapcsolatom, Ehhez a korábbi B-hez képest egy angyallal vagyok és hálát adhatok a mindennek is, hogy vele lehetek és jhogy kitart mellettem már 9 éve. Hirtelen elkezdtem szeretni az egész életem, még a leggyökerebb ügyfelemet is, aki ténylegesen a migrén emberi változata 🙂 akit kifejezetten utálok, de a pénz miatt nem dobhatom és általában az embereket is, az átlag mindennapi dolgos/munkás embereket, akik alapvetően sokszor idegesítenek. Szinte átöletem a világot az embereket szeretettel, akik próbálják előre vinni a dolgokat, akik küzdenek és nem adják fel. Plusz az albim miatt is ki voltam, ami ugye egy ördögi kör. Folyamatos pénzkidobás az ablakon, de nem baj! Legalább van hol laknom, rendes, biztonságos helyen. Most egy kurva jó stabil kiegyensúlyozott életem van! A korábbihoz képest ez menyország, az meg egy pokol volt!

Anniyra boldog voltam, hogy még a takarómért is hálát adtam az égnek és puszilgattam. Vigyorogva aludtam el és keltem fel. 😀 <3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük